Állattartás szeretettel

Kecskéket és teheneket nevelnek a Tata melletti Be-Zso tanyán. Szakács Zsolt és felesége Izabella nem csupán haszonállatokként tekintenek a teheneikre és kecskéikre, különös érzelmi kötődési is fűzi őket az állatokhoz, a tejből pedig sajtok készülnek.

Az autószerelő és pedagógus házaspár munka mellett háztáji csirkeneveléssel kezdte az állattartást. Az udvaron kialakított ólakban és a nagy diófa alatt növekedtek a húscsirkék.

– Amikor 800 baromfit neveltünk, akkor is minden reggel kiengedtük az állományt a diófa alá, hogy napközben szabadon kapirgáljanak, éjszakára pedig visszamentek az ólba – emlékszik vissza a kezdetekre Szakácsné Arros Izabella. A csirkéket eladásra tartották, de mindent úgy csináltak, mintha saját használatra nevelnének.

– A kecskék nekem köszönhetők – mondja Zsolt –, mert pollen- és porallergiám volt. Az egyik ismerősöm azt tanácsolta, hogy igyak kecsketejet, ami segít elviselni a tüneteket. Egy idő után éreztem, hogy használ.

Később meghívott, nézzem meg az állatokat is, amelyek a tejet adják, na, azt nem kellett volna – jegyzi meg nevetve. Gyorsan összebarátkoztak, szeretett volna maguknak is, ám Izabella nem volt ennyire lelkes, a kapun belül nem kívánt kecskéket látni. Most 58-at nevelnek és fejnek…

Négy állattal kezdődött, aztán jött a szaporulat, onnét pedig nem volt megállás. Az udvaron építettek ólat számukra, de amikor már több mint húszra szaporodott a számuk, vásároltak a közelben egy tanyát nagyobb területtel.

A csirkéket felváltották a kecskék.

A baromfikat könnyebb tartani, és közben szünetet is be lehet iktatni, ám a kecskék – és főleg a sajtkészítés – nem engednek lazítást, viszont az érzelmi kötődés hamar kialakul állat és gazdája között, ami ezen a tanyán az egyik legfontosabb tényező.

Szánentáli és alpesi fajtát tartanak, illetve ezek keverékei találhatók az istállókban. A szánentáli habitusa közelebb áll hozzájuk, mert nyugodtabb, kedvesebb, kezelhetőbb fajta és jobban szerethető. Nem túl nagy a legelőjük, de az állatok mindig tudnak mozogni, arra viszont nem elég, hogy egész évre ellássa takarmánnyal az állatokat.

A legelés mellett szálastakarmányt, főleg lucernát és abrakot kapnak, ami kukoricából, árpából és ásványi anyagokból áll.

A takarmányt vásárolják, nincs akkora saját területük, ahol meg lehetne termelni az egész évre szükséges mennyiséget, így ki vannak téve a takarmányárak emelkedésének.

Sok kis gida szaladozik az anyák körül, még szopnak, de lassan marad tej a sajtkészítésre is. A szaporulatot már nem tudják megtartani, mert akkor akkorára növekedne az állomány, ami meghaladja a teljesítő képességüket. A gidák egy részét tavasszal levágják, a többit jelképes összegért tovább adják olyan helyekre, ahol szükség van rájuk

– Nekünk az is fontos, hogy jó helyre kerüljenek, rendesen etessék őket – mondja Izabella.

Sajnálatos, hogy a kecskehús iránt nincs kereslet Magyarországon.

Rendkívül sajnálatosnak tartják, hogy a kecskehús Magyarországon teljesen értéktelen, kereslet egyáltalán nincs iránta, így sajnos egy kecskefarmon a gida melléktermékké válik. Pedig a húsa értékes, ízletes, nem zsíros és nagyon finom, ugyanúgy be lehetne illeszteni az étrendbe, mint a többi húsféleséget.

Tíz éve kerültek a kecskék mellé tehenek is, hogy miért nem volt elég csak a kecskékkel foglalkozni, arra Zsoltnak megvan a logikus magyarázata. A kecskék fejése október végével megszűnik, és egészen márciusig nincs tej. Ez az időszak kiesik a sajtkészítésből, amit a tehéntejjel lehet pótolni. Ezért néhány jersey gondoskodik a télisajt-alapanyagról.

A sajtkészítés már a kezdetektől izgatta Zsoltot. A négy kecske jóval több tejet adott, mint ami elfogyott a háztartásban, így elkezdődött a fölösleg feldolgozása.

Autodidakta módon vágott bele, amihez hozzátartoznak a buktatók és a kudarcok is, később tanfolyamokon, sajtmesterek műhelyében és egy franciaországi kurzuson tökéletesítette a sajtkészítés fogásait.

Azt mondja, ez utóbbi adta a legnagyobb inspirációt ahhoz, hogy csak minőségi, tökéletes sajtot érdemes készíteni. Hosszú időbe tellett, mire kitapasztalta, hogy milyen sajtokkal szeretne foglalkozni, és kialakította a saját stílusát.

Sajtok készülnek tehén- és kecsketejből is, természetesen különböző fajták. A két tej más összetételű és más technológiát igényel. Tehéntejből ementáli, gouda jellegű félkemény sajtok készülnek. A kecsketejből francia fehérpenészes, félkemény és kemény sajtot gyárt Zsolt. A joghurt és krémsajt pedig Izabella specialitása.

Nem arra törekszenek, hogy ugyanazt a típusú sajtot nagyon sokféle ízesítésben készítsék el. A tudatosan kialakított, mára kiforrott technológia az, ami meghatározza a típusokat.

A sajtokat piacra kell vinni, húsz évvel ezelőtt még nagy gond volt az értékesítés, akkor szinte még alig volt piac, ahová el lehetett menni a termékekkel. Budapesten akkor indult a termelői piacok éledezése, ott kezdték a sajtok megismertetését. Ma már ez nem gond, akár minden napra jutna egy-egy gasztropiac.

Környékbeli éttermekben, borászatokban is meg lehet kóstolni a sajtjaikat. A sajtok minőségét jelzi, hogy évről évre résztvevői a Gundel-díj átadóünnepségének, vagy megjelennek az Év Borásza exkluzív díjátadó gálavacsoráján.

– Ezek az eredmények azok, amik erőt adnak a folytatáshoz. Ünnep a hétköznapokban, amire szükség van a napi munkához.

Az állatok gondozásában időként akad segítség, de a fejést és napi 150-180 liter tej feldolgozását ketten végzik. Izabella meséli, hogy a közelmúltban volt olyan időszak, amikor minden kettejükre maradt, akkor annyira elfáradtak, hogy felmerült, eladják a tanyát.

– Bármilyen fáradt voltam, mindent magamra vállaltam, hogy az állatok megmaradjanak, annyira szeretem őket. Az állatokat eladni nem olyan, mit a sajtot kivinni a piacra, az állatok hozzánőnek az ember szívéhez. Eleinte minden kecskének volt neve, mióta sokan vannak, már csak a kedvenceknek. Régebben volt két tehenünk is, amit eladtunk, még ma is álmodom velük.

– Tudjuk, hogy elrontottuk – veszi át a szót Zsolt –, nem lenne szabad így kötődni az állatokhoz. Úgy kellene rájuk tekinteni, mint gazdasági vállalkozásra, de nekünk nem megy. Ha krumplit termesztenénk, akkor könnyebb lenne.

– Az állatok szinte családtagok. Az egyik tehénnek, Virágnak fél éve fáj a lába, nem tudnak rajta segíteni, én meg nem tudok a szegény állat szemébe nézni, mert tudom, mi vár rá – mondja elérzékenyülve Izabella, hogyan próbálják megkönnyíteni a beteg állat mindennapjait. Egy másik pedig sérvet kapott egy ellésnél, tejet már nem ad, de eléldegél a többiek között.

A gazdaság két családot is el tudna tartani, és a sok lehetőség van benne a tovább fejlesztésére is. Mivel nincs, aki majd továbbvigye és életben tartsa a tanyát, ezért annyit vállalnak, amit ketten, alkalmi segítséggel el tudnak látni. És ez még sokáig így lesz.

Forrás: Kistermelők Lapja/ Sárközi Judit