Elfeledett húsvéti hagyományok

Húsvéthoz, ami mindig is több napos ünnep volt, számos izgalmas szokás és hiedelem kapcsolódik, és az ünnepkörnek évről évre megvolt a hagyományos menetrendje. Elevenítsük fel ezeket a szokásokat, úgymint a villőzést, ételszentelést, vagy a jól ismert locsolkodást.

A nagyhét virágvasárnappal kezdődik. A húsvétot megelőző vasárnap egyrészt Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, másrészt pedig a tavaszra, ugyanis régen ezen a napon télűző szertartást végeztek eleink. Ezen a napon tartják például a barkaszentelést. A barka egyébként hazánkban jelen esetben a pálmát helyettesíti, ugyanis a virágvasárnap egyházi neve a Dominica palmarum, vagyis a pálma vasárnapja. Virágvasárnaphoz jellegzetes népszokások is kötődnek, mint például a kiszebábu készítése és a villőzés.

A kiszebábu egy szalmafigura, a betegség vagy a böjt szimbóluma; a hajadon lányok női ruhába öltöztették, végighordozták a falun, majd levetkőztették, és vízbe vagy tűzre dobták.

A hiedelem szerint, aki a kiszebábut öltözteti, az nemsokára férjhez megy. Ezután következett a villőzés, amikor is a hajadon lányok feldíszített fűzfaágakkal járták végig a falut, ez volt a villőág. A szertartás a tél kiűzését és a tavasz behozatalát jelentette.

Nagycsütörtök

A népi nyelv korábban zöldcsütörtöknek is nevezte ezt a napot, amelyen Jézus Krisztust az Olajfák-hegyén elfogták. Érdekes félreértés csúszott be a német és magyar nyelvhasználatba, amikor a Nagycsütörtököt a németek Gründonnerstag-nak nevezték s ezt a magyarok tévesen zöldcsütörtökre fordították. Valóságban a Gründonnerstag nem a grün (zöld) szóból ered, hanem a régi greien vagy grinen szóból, amely annyit jelent mint sírni, gyászolni, bűnbánatot tartani. A Gründonnerstag helyes elnevezése tehát legföljebb Gyászcsütörtök lehetne, de semmi esetre sem zöldcsütörtök. Ezen napon „mennek Rómába harangok” is, vagyis nem konganak, helyette kereplők szóltak faluszerte annak érdekében, hogy gonosz, rossz lelket kiűzzék onnét.

Nagypéntek

Ősidők óta misét sohasem mondottak ezen a napon. A szertartáselemek ugyancsak ősrégiek, így nevezetesen a kereszt-tiszteletnek és a passió éneklésének már a IV. századtól van biztos nyoma. Sok helyen régen nagypénteken nem gyújtottak tüzet és nem sütöttek kenyeret. A népi hiedelmek közé tartozik, hogy aznap nem szabad állattartással kapcsolatos munkát végezni, nehogy az bajt, betegséget hozzon az állatokra. E a nap a tisztaság, a megtisztulás szimbóluma is, ezért ekkor tartották a jószágfürösztést is. Sőt, az az ember, aki napfelkelte megfürdik nagypénteken, az nem lesz beteg, viszont szépsége egész évben sugárzik. Elterjedt hiedelem, hogy ha nagypénteken esik, szép lesz a tavasz, de ha jó az idő, a termés rossz lesz.

Nagyszombat

Jelképes része e szertartásoknak mindjárt legelőször a tűzszentelés, amikor a pap a templomon kívül tüzet szentel meg s a megszentelt tűzről gyújtatja meg a templom összes gyertyáit és lámpáit, mintegy a feltámadt Krisztusban való új fényre-ébredés jelképéül. Ennek a szertartásnak is már a XIII. században, tehát a mi Aranybullánk idején megvan a nyoma. Mivel a húsvéti ünnep egyik eleme a megtisztulás, az ilyenkor szokásos nagytakarítás és meszelés is hozzá kapcsolódik. Ekkor tartják a tűzszentelést és a keresztvíz-szentelést, és a nagyszombati istentiszteleten „visszajönnek a harangok Rómából”. Egykor a nagyhét három utolsó napján a Megváltó halálának emlékére eloltották a gyertyákat, és csak a feltámadás ünnepére gyújtották meg ismét. Az új tűz meggyújtása Jézus sziklasírból való távozásának, a feltámadásnak, az új életnek a szimbóluma. Nagyszombaton a feltámadást esti körmenet ünnepli.

Húsvétvasárnap

Húsvét, a kereszténység legfőbb s legrégibb ünnepe, mint Krisztus feltámadásának emléknapja a szertartási életben is az öröm legfényesebb színeivel pompázik. Az oltárok ismét feldíszítve; eltűnt a lila s a fekete szín mint a gyász jele s helyébe a fehér vagy arany, mint az öröm színe lép; az egyházi imákból s énekekből egyre megújuló lendülettel, szinte kifogyhatatlan ismétlésben tör fel az Alleluja. Az annyira közkedvelt és népies pirostojás-festés is annak az ártatlan örömnek volt eredetileg kifejezője, hogy íme, ismét szabad tojást és húst enni, méghozzá megszentelt tojást és húst. Egészen a 7. századig nyúlik vissza a böjt utáni első, nem böjti ételek megáldásának hagyománya. A hívek a reggeli misére magukkal viszik a kosarat a bárányhússal, sonkával, tojással, borral, kaláccsal, tormával, kenyérrel, és a megszentelt ételt fogyasztották el otthon a terített asztalnál.

A néphagyomány szerint a családtagoknak együtt kellett megenniük a húsvéti tojásokat, hogy ha valamikor eltévednének az életben, mindig eszükbe jusson, kivel fogyasztották el a húsvéti ételeket, és hazataláljanak.

Húsvéthétfő

Ekkor zajlik az egyik legismertebb máig élő szokás, a locsolkodás, amely szertartásos eredetű, mert húsvét volt a keresztség kiszolgáltatásának napja s voltaképp ennek a tömegkeresztelésnek emléke a húsvéti locsolás népies szokása. Eredetileg csak a hajadonokat locsolták meg vízzel a legények, ezután főtt tojást, szalonnát vagy festett tojást kaptak ajándékba. A tojás a termékenység szimbóluma, piros színe Krisztus vérét jelképezi. Magyarországon sok helyen népművészeti motívumokkal díszítették a tojásokat, de találunk patkolt darabokat is.

A húsvéti motívumok között viszonylag újnak számít a húsvéti nyúl figurája, ami német hatásra terjedt el a XIX. században. Állítólag egy tévedés miatt jelent meg az ajándékot hozó nyúl alakja. Egyes német területeken húsvétkor szokás volt gyöngytyúkot ajándékozni tojásokkal együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, röviden Hasel. A nyúl neve pedig Hase. Talán a két szó összekeverése miatt hozza gyöngytyúk helyett nyuszi a tojásokat…

Forrás: Varga Tibor,magyarmezogazdasag.hu, depositum.hu