A mézédes kukorica titka
Júliustól október végéig szedik a termést Fentős Zsolt somogysárdi családi gazdaságában, ahol 12 hektáron termesztik a vidék legfinomabb csemegekukoricáját. A csapadékhiánnyal és hőhullámokkal küzdő gazdaságban a hajnalban szedett, mézédes és roppanós termés közvetlenül a betakarítás után a helyi piacokra kerül.
A jó csemegekukorica titkáról a tulajdonost kérdezték a 12 hektáros terület szélén. A gazda elmondása szerint minden a talaj hőmérsékletétől, a napsütéses órák számától és a vásárlói igényektől függ.
– A legelső vetéshez legalább tizenkét fokos földre van szükség három centiméter mélyen, és ezt a korai állományt még fátyolfóliával védjük a fagyoktól. Utána viszont már a szeszélyes időjárás diktálja a tempót. Megesik, hogy háromnaponta, máskor csak kéthetente vetünk – mondta a somogysárdi őstermelő.
A titok nyitja a csutka-szem arány
A fajtához szigorúan ragaszkodnak, amelyet öt év kísérletezés után találtak meg. Egy szuperédes csemegekukoricáról van szó, amelynél a csutka és a szem aránya lényegesen kedvezőbb az átlagosnál. A belső tengely kisebb, a szemek pedig kifejezetten lédúsak és roppanósak, ami gyorsan a vevők kedvencévé tette a terményt.
Százhatvan liter víz egy tő vízigénye
A siker ára azonban kőkemény fizikai és logisztikai küzdelem. A klímaváltozás és a csapadékhiány a csemegekukorica-termesztést is drámai próbatétel elé állítja, hiszen egyetlen tő vízigénye eléri a százhatvan litert, mire a magból termő növény lesz.
– Több száz milliméternyi csapadék hiányzik a földekből. Egy tízmilliméteres eső ma már csak arra jó, hogy elverje a port – mutat rá a gazda.
A legfőbb feladat így a növények megvédése a szélsőséges hőhullámoktól, amit kizárólag célzott, felülről öntöző vízágyúkkal való öntözéssel lehet elérni. A nehézségeket tetézik az újabbnál újabb gyomfajok is, de a vegyszerezés növelése helyett inkább a mechanikus sorközművelést és a többszörös kapálást választják.
A szedés után azonnal a vevők elé kerül
A termék igazi versenyelőnye a termesztési technológia mellett az értékesítési modellben rejlik. A somogysárdi termelő tudatosan háttérbe szorította a viszonteladókat és a nagyáruházakat, hogy a finomság közvetlenül a fogyasztóhoz jusson el. Kaposvártól Fonyódon és Marcalin át egészen Pécsig és Nagykanizsáig jelen vannak a helyi piacokon és vásárokon.
A szedés és az eladás között még egyetlen nap sem telik el, így a vásárlók nem a raktárakban állott, hanem az aznap hajnalban betakarított, lédús kukoricát vihetik haza. A munkát az egész család megosztja: míg az idősebb generáció a földeken dolgozik, a fiatalabbak a piaci értékesítést szervezik, bizonyítva, hogy a közvetlen vásárlói kapcsolat a legfontosabb.
Forrás: Tolnai Népújság
