„A varrógépem a terápiám, a táska csak mellékhatás”

2026. szeptember 26.
Termelők és Kézművesek
kézműves termék
Mamini

Van, amikor az élet kanyarokat vesz, hogy aztán visszatérhessünk oda, ahová mindig is tartoztunk. Így történt ez a Mamini márka megálmodójával, Stáhlné Markó Adriennel is, aki a nagyszülői házban szerzett élményektől indulva, a családi élet kihívásain át jutott el odáig, hogy ma már főállásban készít minőségi, védjegyes kézműves termékeket.

A kézművesség szeretete gyermekkorban kezdődött, amikor a nagyszülőknél töltött nyarak alatt ámulattal figyelte, ahogy nagymamája kezei közül számtalan csodaszép kézimunka: höveji hímzett terítők, horgolt, kötött és varrott ruhadarabok kerültek ki. 

„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ezeket a technikákat a nagyi segítségével mind kipróbálhattam. Leginkább a varrásban leltem örömömet.” – emlékszik vissza Stáhlné Markó Adrienn.

12 évesen varrta meg élete első komolyabb darabját, egy motoros stílusú, rojtos ujjú farmerdzsekit. Ekkor határozta el, hogy ebbe az irányba szeretne tovább tanulni, majd a pápai szakiskolában nőiruha-gyártóként szerzett végzettséget. Eleinte csak ismerősöknek, családtagoknak varrt, majd a hobbiból lassan hivatás vált, mert egyre több megrendelés érkezett. 

„Az első gyermekem érkezésére készültek el az első babaholmik.” – meséli az alkotó.

Bár a varrás mindig jelen volt az életében, a sors úgy hozta, hogy először családi betegápolás, majd a vendéglátás, kereskedelem és informatika világa következett. Ám a varrógép mindig ott maradt biztos pontnak: a kikapcsolódás és az alkotás szigete volt a dolgos hétköznapokban. 

A fordulópontot a harmadik gyermek születése hozta el. A munkahelyi túlórák és a kisgyermekes léttel járó feladatok összeegyeztethetetlensége egyértelművé tette, hogy váltani kell. „Kirajzolódott előttem, hogy csak az lehet a megoldás, ha a magam ura leszek, leporolom a gépeim és újra varrok”. Így született meg 2019-ben főállásban a vállalkozás, amely ma már nemcsak a család, de a vevők életét is szebbé teszi.

A vállalkozói lét nem mentes a nehézségektől. A Covid-járvány, az online oktatás kihívásai folyamatos megújulásra késztette a márkát. De a Mamini maradt, mert a törzsvásárlók nemcsak az árat, hanem az értéket is nézik. Ám sokan teszik fel a kérdést: miért drágább egy kézműves termék a bolti tömegcikknél? A válasz a folyamatban és az anyagismeretben rejlik. 

„Nagyüzemi környezetben nincs lehetőség a természetes szálú anyagok beavatására szabás előtt. Én a minőséget helyezem előtérbe: az anyagokat beavatom, szárítom, vasalom, hogy elnyerjék végső méretüket, és csak ezután szabom.” Ez a garancia arra, hogy a megvásárolt termék az első mosás után sem megy össze, és nem csavarodik el. „A vásárlóim mosolya és pozitív visszajelzései megerősítenek abban, hogy jó úton járok.”

Ezt a minőséget és elhivatottságot igazolja a „Helyben vagyunk” védjegy is, amely nem csak a helyi termék elismerése, hanem a mögötte álló évek kemény munkájának is. A márka kezdetben „Mamini - manó holmik szívvel-lélekkel” néven indult, kisgyermekes családok számára készült termékekkel. De ahogy változtak a fogyasztói igények, úgy bővült a kínálat is változott a név is Mamini - Kézműves Táskák és Textiltermékek-re. Így a környezettudatos megoldások hívei is kedvükre válogathatnak a kenyeres zsákok, vízálló uzsonnástáskák, egyedi kézműves táskák és megannyi hasznos „zero waste” termék között. 

Ha szeretnéd személyesen megtapintani az anyagokat és látni a színeket, keresd a Mamini standot a Veszprém és környéki piacokon, kézműves vásárokon. Ha egyedi elképzelésed van, vagy kényelmesen, otthonról rendelnél:

•             Facebook: www.facebook.com/mamini.kezmuves.taskak

•             E-mail: [email protected]

Válassz hazait, válassz minőséget – válassz egy darabot a Mamini szívéből-lelkéből!

Forrás: Galambos Petra, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.