Szélben, hidegben is együtt – II. Rónatoros Újrónafőn
2026. február 15-én már kora hajnalban élet költözött Újrónafőre, ahol a II. Rónatoros a Szigetközi Szatyorral rendezvényre gyűltek össze az érdeklődők. A program reggel 6 órakor indult látvány disznóvágással, amely a hagyományos falusi disznótor hangulatát idézte meg.
A nap fogópálinkával és a disznófeldolgozás bemutatásával kezdődött. A résztvevők nemcsak szemlélői, hanem részben aktív követői is lehettek a folyamatnak. A böllér bemutató során megismerhették a hurkatöltés és a tepertőkészítés hagyományos lépéseit. Az interaktív játékok és nyeremények tovább erősítették a közösségi élményt.
A délelőtt folyamán 8 órától kézműves és kistermelői vásár várta a látogatókat, amelyet ismét a KAP-hálózat Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egysége támogatott. A szeles, hideg idő ellenére a Szigetközi Szatyor állandó partnerei széles termékkínálattal érkeztek, amelyben a helyi alapanyagokból készült élelmiszerek és kézműves portékák egyaránt helyet kaptak. A rendezvény ezzel nemcsak hagyományőrző program, hanem a rövid ellátási lánc és a helyi gazdaság támogatásának fóruma is volt.
A rendezvényen ismét részt vett Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is, aki az eseménnyel kapcsolatban elmondta:
„Amikor a gőzölgő üstök illata összeér a környékbeli termelők kínálatával: hagyományápolás, értékőrzés és minőség minden falatban és minden kézműves termékben. Fontosak az ilyen alkalmak, mert itt nemcsak vásárolunk, hanem találkozunk is. A helyi termék választásával a saját közösségünket erősítjük.”
A családokra is gondoltak a szervezők: a gyermekeket óriás fajátékok és szalmalabirintus várta, míg a hagyományőrző bakakonyha autentikus ízekkel járult hozzá a nap hangulatához. A rendezvény egészen délután 1 óráig, kötetlen találkozási pontot jelentett a térség lakói számára.
A Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egység kiállító partnerként vett részt a rendezvényen, ahol termelőink és munkatársaink várták a látogatókat.
A Szigetközi Szatyor vásárok következő programja ismét bebizonyította, hogy a hagyományos disznótor nem csupán gasztronómiai esemény, hanem közösségépítő alkalom is. A helyi termelők, a családok és az érdeklődők együtt teremtettek olyan hangulatot, amelyben a múlt értékei és a jelen közösségi ereje találkozott.
Forrás: Árvay-Szöke Nóra, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

