Napfény érlelte, kéz palackozta

Az Andi Édeskertje nemcsak palántákat, gyümölcsöket és házi finomságokat kínál, hanem egy kitartással felépített, napfény érlelte világot is, ahol minden termék mögött személyes történet és valódi munka áll. Enying külterületén, egy zártkerti birtokon építi saját vállalkozását Urhegyi Andrea.

Andrea története nem egy klasszikus mezőgazdasági családból indul, hanem a városi létből vezet vissza a természetbe. Miskolcon született, tipikus kulcsos panelgyerekként nőtt fel, ahol a hétköznapokat inkább a betondzsungelben töltötte.

Mégis volt egy hely, ami teljesen más világot jelentett számára. A szülei vettek egy telket Varbón, ahol a család kiszabadulhatott a városi forgatagból.

– Nem rohant senki, nem szólt a városi zaj, helyette tűz pattogott a szalonnasütésnél, családi beszélgetések töltötték meg az estéket, és valahogy minden egyszerűbbnek tűnt. Volt ott egy kis konyhakert, gyümölcsfák hajoltak a fejünk fölé, bokrok között bújtunk el gyerekként, és észrevétlenül tanultuk meg, hogyan működik a természet. Anyukám szörpöket, lekvárokat, befőtteket készített, természetes volt, hogy ott állunk mellette a konyhában a testvéremmel, kevergetünk, kóstolunk, segítünk. Akkor még nem gondoltam, hogy ez egyszer meghatározza az életemet – meséli Urhegyi Andrea.

Nem csak munka, valódi öröm

A kert szeretete azonban nem tűnt el a felnőtt évek során sem. Bár Andrea több területen is kipróbálta magát – volt pedagógus, dolgozott gyárban, jelenleg pedig úszómester –, a földhöz való kötődése mindvégig megmaradt.

Mindig volt valami kis kert az életében, még ha csak albérletekhez tartozó apró terület is. De amikor Enyingre költözött, tudtam, a terület nagyságából adódóan lehetősége lett komolyabban foglalkozni a veteményezéssel. Annyit szeretett volna termelni, ami neki és a családjának elegendő. Aztán ahogy telt az idő, évről évre egyre bátrabban növelte a mennyiséget.

– Életutam alakításába az is közrejátszott, hogy a családunkban nem volt hagyománya az ajándékozásnak. Helyette valami sokkal személyesebb vette át a helyét: egy-egy üveg saját készítésű lecsó, szörp vagy lekvár. Ezeknek mindig nagyobb volt az értéke, mint bármilyen bolti ajándéknak.

Számomra pedig külön öröm volt, hogy ezekhez a receptekhez nem kellett messzire mennem, rengeteget tanultam édesanyámtól. Ahogy egyre több minden termett a kertben, természetes volt, hogy a barátoknak, ismerősöknek, kollégáknak is vittem kóstolót.

Nemcsak a friss terményekből, hanem a feldolgozott finomságokból is. És ekkor történt valami érdekes: egyre többen kezdték kérdezni, hogy nem adnék-e el belőle. Eleinte csak mosolyogtam rajta, majd jobban elgondolkodtam a kérdésen. Egy ponton vettem egy nagy levegőt, és belevágtam. 

Andrea kiváltotta az őstermelői engedélyt, elvégezte az aranykalászos gazdaképzést, és elkezdte háztól értékesíteni portékáit. Gyorsan kiderült, hogy nagyobb az igény, mint gondolta. Nemcsak dicsérték a terményeit, de volt, aki előre le akarta foglalni az egész málna-, paradicsom- vagy szederkészletét. Erre reagálva elkezdte tudatosabban tervezni, átalakítani a kertet, hogy jusson a családnak és a vásárlóknak is.

A fordulópont mégis az volt, amikor a környezete elkezdett ösztönözni arra, hogy ne csak alapanyagokat, hanem feldolgozott termékeket is értékesítsen szélesebb körben. Végül tavaly tavasszal ebbe is belevágott.

– Emlékszem, a piacon álltam, palántákat árultam, közben már virágzott a bodza, és én az engedélyekre vártam. Tudtam, hogy ha minden összeáll, a bodzaszörpöm sikeres lesz. Így is lett. Ez volt az a pillanat, amikor egy egyszerű kertből megszületett valami több: egy másodállású vállalkozás, ami nemcsak munkát, hanem valódi örömet és visszaigazolást adott – vallja a termelő.

A vásárlónak tudnia kell, mit vesz

Az Andi Édeskertje ma már több lábon áll. A palántanevelés, a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint a feldolgozott termékek készítése egyaránt része a mindennapoknak. Mindez azonban komoly logisztikai és fizikai kihívásokkal jár.

Két kisebb polikarbonát házban neveli a palántákat, de folyamatosan küzd a helyhiánnyal és a fűtéssel. Napközben ki kell pakolni, este vissza, figyelni az időjárásra. Főállás mellett ez nem egyszerű. Van, hogy hajnal 3-kor kel locsolni, majd indul dolgozni, este pedig címkéz vagy adminisztrál. A termesztés során igyekszik alkalmazkodni a vásárlói igényekhez, még akkor is, ha ez új kihívásokat jelent. Sok olyan növényt kezdett el termeszteni, amire korábban nem is gondolt: ilyen például a homoktövis, a fekete berkenye vagy a gránátalma.

Próbál minél gyorsabban reagálni a vásárlói igényekre. A feldolgozott termékek esetében a családi hagyományok dominálnak. Nincs két egyforma adag. Minden év más, miképp minden gyümölcs is. Épp ezért kóstoltat a piacon, hiszen fontos, hogy a vásárló tudja, mit vesz.

Piac, mint kapcsolódási pont

A termékpalettán szörpök, lekvárok, befőttek, lecsók és rostos levek is szerepelnek. Az alapanyagok szinte kivétel nélkül saját termesztésből származnak.

– Ez számomra alap. Nemcsak a szabályozás miatt, hanem mert teljesen más az ízük. Aki egyszer megkóstolja, érzi a különbséget. A piac azonban nemcsak lehetőség, hanem komoly kihívás is. Fizikailag és mentálisan is megterhelő. Egész nap talpon vagyok, figyelni kell a vásárlókra, ráadásul nagy a verseny, sok a kereskedő, akik nem termelők. Ezzel nem tudok és nem is akarok versenyezni. Nálam az van, ami szezonban terem.

Mindezek ellenére Andrea számára a piac nemcsak értékesítési helyszín, hanem kapcsolódási pont is. Itt beszélgethet a vásárlóival, akik visszajelzést adnak a termékekről. Számára ez az, amiért megéri. A visszajelzések egyértelműen pozitívak, hiszen sok a visszatérő vásárló. Nagyon meg vannak elégedve mind általa árusított palánta termésével, a termények ízével, a feldolgozott élelmiszerek minőségével. Örömmel élte meg tavaly, amikor visszajöttek a vásárlói, hogy beszámoljanak arról, milyen szépen fejlődik a paradicsompalánta, mennyi finom paprika termett, vagy milyen jóízű volt a szörp, amit tőle vásároltak.

Andrea szerint a házi készítésű termékek iránti kereslet lassan, de biztosan növekszik. Azt veszi észre, van egy réteg, aki kifejezetten ilyen termékeket keres. Úgy véli, ez a réteg nőni fog, csak idő kell hozzá. A jövő kapcsán Andrea reálisan látja a lehetőségeit.

– Két út van előttem. Az egyik, hogy maradok ezen a szinten, optimalizálok, és csinálom, amíg bírom. A másik, hogy felfejlesztem a gazdálkodásomat annyira, hogy megéljek belőle. De ehhez tőke kellene, föld, eszközök. Jelenleg az első út a reálisabb. Bármelyik irány valósul meg, egy dolog biztos: a kert marad. Nincs annál jobb, mint amikor kimegyek, leszedek egy paradicsomot, és ott helyben megeszem, vagy reggelizem a málnásban. Amíg mozogni tudok, csinálni fogom.

Forrás: Rostási Nikolett, Magyar Mezőgazdaság