Okos falu: közösségi fejlődés Torupban
A Koppenhágától északnyugatra fekvő dániai Torup példája azt mutatja, hogyan építhető élhető és növekvő vidéki közösség helyi kezdeményezésekre, fenntartható megoldásokra és erős civil összefogásra. A település mára számos közösségi, kulturális és környezeti innováció otthona.
Torup Koppenhágától 60 kilométerre északnyugatra, a tenger és a fjord között húzódó félszigeten található. A 372 lakosú település számos újszerű kezdeményezés és tevékenység központja. Működik itt zeneterem, Torup Booktown közösség használt könyvekkel és kulturális eseményekkel, termelői piac, javítóműhely, ingázóközpont közös irodaterülettel, alternatív közlekedési megoldás, Tools&Talents tudás- és eszközbank, valamint a Folkeuniversitetet, vagyis a Dán Egyetemi Ismeretterjesztő Hálózat helyi szervezete.
Ezek a kezdeményezések erős helyi hagyományokra épülnek. Ennek eredményeként jött létre többek között egy szülői kezdeményezésre alapított iskola és óvoda, egy közösségiház, egy felújított vasútállomás, valamint egy olyan közösségi szolgáltatóépület, amely kávézónak, pékségnek és bioboltnak ad helyet. E fejlesztések egy részében meghatározó szerepet játszott az a csoport, amely 35 évvel ezelőtt költözött a faluba azzal a céllal, hogy ökológiai alapelvekre épülő közösséget hozzon létre. Az évek során a falu ezen része rendkívül vonzó lakó- és közösségi térré vált.
A felsorolt példák helyi kezdeményezésekre és helyben meglévő kompetenciákra épülnek. Ugyanez igaz a falu bővítésének legutóbbi lépésére is: a következő években 80 új ökootthon épül Torupban. Az új házak építése már megkezdődött, és több család már be is költözött új otthonába. A fejlesztésben a civil társadalom tölti be a vezető szerepet. Az ökootthonok megvalósítása érdekében helyiek egy csoportja létrehozta a Torupfonden nevű alapot, amely megvásárolta a területet, ahelyett hogy annak sorsát külső befektetőkre bízták volna. Ennek eredményeként a falu olyan új lakónegyeddel bővült, amely intelligens, fenntartható és közös fűtési rendszerrel, innovatív közös szennyvízkezelési megoldással, valamint a háztartási célra hasznosítható esővíz elkülönítésével működik.
Torup Okos falu fejlesztése röviden úgy foglalható össze, hogy a helyi szereplők tiszteletben tartják a LEADER alapelveket és építenek rá, különösen a helyi közösségek által vezérelt, fenntartható vidékfejlesztés terén. E szemlélet eredményeként Torup elnyerte az Év Dán Nemzeti Faluja címet és a település egyike azon kevés dániai falunak, amely növekedést tud felmutatni.
Forrás: Smart Village Network

