Egy ajándék szőlőtől az Év Pincészetéig

Az egész vállalkozás szinte egy véletlennel kezdődött, Demko Pascal 1998-ban édesapját kis szőlőterülettel lepte meg Mádon. Ott, ahol a nagyszülőknek is volt fél holdnyi ültetvényük. A felmenők előtti főhajtásnak induló kis szőlő, mára a Holdvölgy Borászat 30 hektáros birtokká nőtte ki magát.

S, hogy mennyire sikeres munkát végeztek, mi sem jelzi jobban, mint az Év Pincészete 2026 díj elnyerése, amit Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, az MBA elnöke, valamint Frittmann János, a HNT elnöke adta át Demko Pascal tulajdonosnak.

Az ünnepségen Nyitrainé Dr. Sárdy Diána a szakma kettősségét emelte ki: hagyomány és innováció, történetiség és megújulás, művészet és tudomány, alázat és bátorság.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy míg más borvidékeken a botritisz átok, Tokaj-hegyalján a világhírű aszú alapfeltétele. Frittmann János a díjazottat méltatva rámutatott, hosszú, küzdelmes munka eredménye mire valaki megkapja. Sikeres magyar borhoz sikeres magyar borászatok kellenek.

Már 22 éve dolgoznak azon, hogy a mádi dűlők szépségét bemutassák. De mi volt az, ami inspirálta arra, hogy ebből többet hozzon ki, mint egy hétköznapi bort, vagy egy családi kis vállalkozást?

„Tokaj egy olyan borvidék, ahonnan olyan borok érkeznek, amelyekből nem csak egy egész vidék tudott megélni, hanem a szabadságharcot is lehetett finanszírozni, és a világ legnagyobb, legnemesebb asztalainál is megfordultak.

Ez azt jelenti, hogy van valami érték, amit lehet, hogy újra kell fedezni, és úgy éreztem, ha van egy történelmiség, amire építhetünk megfelelő szakmaisággal, akkor ezt a csodát újra elő tudjuk állítani. Ha hosszú távon gondolkodva, kitartó munkával, megfelelő szakmaisággal állunk hozzá a történelmi dűlőkhöz, a tokaji szőlőfajtákhoz, akkor be tudjuk mutatni azt, hogy miért is volt ennek a bornak 200-300-400 évvel ezelőtt is neve”- hívta fel a figyelmet Demko Pascal, a Holdvölgy alapítótulajdonosa, aki hozzátette, 1912-es és 1915-ös aszú is megtalálható a pincéjében, s még élvezhetők.

Mi volt az, ami megfogta? Hiszen a történelmiségen kívül ez egy gazdasági vállalkozás is. És tegyük hozzá, hogy a 90-es évek elején, a rendszerváltás idején sokan érkeztek külföldi befektetők, akik ma kicsit csalódottnak érzik magukat. Önök viszont megcsinálták, páratlan karriert építettetek fel.

„Egyértelmű volt számunkra, hogy ebből gyors megtérülés nem lesz. Nagy beruházás, nem túl nagy árbevétel, és rettentően kicsi profit. Ezzel a tudattal kellett hozzáállni, ugyanakkor hinni abban, hogy a birtok felemelkedésének útja, ha a megtermelt mennyiséget nem is növeljük, akkor egyetlen egy dolgot tudunk magasabbra emelni, az eladási árat.

Ugyanakkor eladási árat csak akkor tudunk növelni, ha megfelelő hitelességgel képviseljük a tokaji bort a piacon, és az emberek bízva a márkában egy idő után azt mondják, hogy megfizetjük azt az extrát, ami van benne ebben a borban, mert megismételhetetlen. Ez nagyon hosszú folyamat.

Két évtizede sem állítottunk elő többet 70-80 ezer palacknál, és nagy valószínűséggel nem fogunk 10 év múlva sem. Hogy ez pénzügyi szempontból mosolyt csaljon az utódaim arcára, ehhez mindenféleképpen csak és kizárólag áremelésben, tehát márkaépítésben gondolkodva van lehetőség”- hangsúlyozta a szakember.

Nemzetközi borversenyeken szerzett eredmények bizonyítják a befektetett munka minőségét, ám ezt nem könnyű érvényesíteni az árban.

„Az érmek jelenleg közvetlen előnyt nem jelentenek, de a hitelességünket támasztja alá. Erre lehet építeni, amikor azt tudjuk mondani, hogy a világon 20-22 Michelin-csillagos étteremben vagyunk jelen, szezontól függetlenül. Tudjuk azt mondani, hogy ennél a nemzetközi borversenynél aranyérmet értünk el, nagy aranyérmet értünk el, ennyi pontszámot kaptunk, stb. Ez inkább a hitelességet erősíti, és ezt is csak a hosszú távon. Az eredményeinkkel olyan márkát építünk, amelyben lehet hinni hosszú távon.

Olyan borokat készítünk, állítunk elő, amelyek érlelési potenciálja, nem 5-10 év, hanem 50-60-70-80, akár 100 év. Nagyon fontos, hogy elhiggyék az emberek, hogy azt a pénzt, amit el fog erre a borra költeni egy különleges élmény lesz akár 5 év, akár 10 év múlva is, amikor megbontja, például a házassági évfordulót vagy a gyermek születésének az évfordulóját ünnepli”- magyarázta, az értékesítésük fele hazai, a fele exportként kerül a fogyasztókhoz.

Az árképzés mindkét piacon ugyanaz, hiszen egy globalizált, azonnal elérhető piacon dolgoznak, teljesen átlátható minden, nem lehet különböző árszabást alkalmazni Franciaországban, vagy Budapesten.

„A hitelesség építése szempontjából kezdtünk külföldön, hiszen onnan kellett, hogy megjöjjön a visszaigazolás szakmai szinten, a sommelier-k, a nagy séfek ismerik a borainkat és hajlandóak velük dolgozni. Majd 3-4 éves időeltolással kezdtünk el Magyarországon is bevezetni, és most már több mint 50 százaléka az értékesítésnek itthon történik.”

Számukra tudatos döntés volt, hogy nem dolgoznak nagykereskedőkkel, annyi mesélnivalójuk van, legyen az szakmaiság vagy történelmiség, hogy ennek az átadásához minél kevesebb ember kell, hogy köztük, vagyis a birtok és a végfogyasztó között álljon. Sokat dolgoznak a sommelierekkel, ők vannak a frontvonalon, ők azok, akik tovább tudják adni a fogyasztók felé azt, hogy a boraik mögött milyen munka, milyen történelmi háttér áll.

„Fontos a borászatunk márkáinak, tudásának megismeréséhez az, hogy itt van egy idézőjelben egy második termékünk, vagy termékcsaládunk, és ez a pincelátogatás. A pincetúra olyan kiváltságos pillanat a számunkra, a vendéglátók számára, amikor a vendégek megtisztelnek bennünket a figyelmükkel egy-másfél-két órán keresztül. Ez csodálatos, hiszen be tudjuk mutatni mindazt, amit tudunk.”

Forrás: Viniczai Sándor, magyarmezogazdasag.hu