Három generáció tudása egy pár cipőben

A mai, gyorsan változó világban egyre ritkábbak azok a mesterségek, amelyek generációról generációra öröklődnek. Mosonmagyaróváron azonban még ma is működik egy olyan műhely, ahol a kézzel készített, varrott bőrcipők hagyományos technológiával készülnek, ugyanúgy, ahogyan évtizedekkel ezelőtt.

Bors László cipőkészítő és cipőjavító a család harmadik generációs mestere, aki nemcsak egy szakmát, hanem egy több mint fél évszázados örökséget visz tovább.

„Tulajdonképpen ebben nőttem fel” – mondja mosolyogva. 

Története jóval az ő születése előtt kezdődött. Nagyapja Várbalogon dolgozott cipészként, édesapja pedig 1964-ben kezdte tanulóéveit Mosonmagyaróváron, a korábbi cipész KTSZ-ben. A családi hagyomány végül Lászlónál folytatódott tovább.

„Nem is nagyon volt más gondolatom, hogy bármi mást szeretnék csinálni. Gyerekként már lejártam apám műhelyébe, nézelődtem, segítettem. Tizennégy éves koromban elkészítettem az első pár cipőmet” – idézi fel.

A klasszikus cipő soha nem megy ki a divatból

László műhelyében elsősorban klasszikus férficipők készülnek. Nem sorozatgyártott lábbelikről van szó, hanem teljes egészében kézzel készített, egyedi darabokról, amelyek a hagyományos cipőkészítés legnemesebb technológiáit követik. Rámán varrott, gojzer varrott, láncöltéses varrott cipők kerülnek ki a kezei közül, sőt alkalmanként néptáncos csizmák és faszeges talpalású lábbelik is. Közös bennük, hogy kizárólag természetes alapanyagokból készülnek.

„Semmi műanyag nincs bennük. Minden bőrből készül, a felsőrész, a bélés, a talp, az erősítések. Ez az egyik oka annak, hogy ezek a cipők megfelelő gondozás mellett rendkívül hosszú élettartamúak” – mondja.

Egy cipő a lábhoz készül, nem fordítva

A kézműves cipőkészítés egyik legnagyobb előnye, hogy a cipő tökéletesen alkalmazkodik viselője lábához. Minden munka személyes találkozóval kezdődik. A megrendelő általában már konkrét elképzeléssel érkezik, de a részleteket közösen alakítják ki. Az első lépés a láb pontos felmérése és lerajzolása.

„Meg szoktam kérni a vendégeimet, hogy hozzanak magukkal egy régi cipőt is. Abból sok minden kiderül. Hol vannak esetleges bütykök, deformitások vagy olyan pontok, amelyekre külön figyelni kell. A cél, hogy a cipő valóban a viselőjére legyen szabva” – magyarázza László.

Ezután következik a kaptafa kiválasztása, amely meghatározza a cipő karakterét és orrformáját. László műhelyében öt-hat különböző forma közül választhatnak a megrendelők, majd a kiválasztott kaptafát a pontos lábméretekhez igazítja. A készülő cipő alapanyaga legtöbbször marhabőr vagy borjúbőr, de különleges igények esetén egzotikus bőrökből is dolgozik. Készült már cipő struccból, krokodilból vagy akár elefántbőrből is. Ez mindig a megrendelő igényétől függ.

Több száz kézi művelet egyetlen pár cipőért

Aki csak a kész cipőt látja, talán nem is sejti, mennyi munkaórát rejt egyetlen pár lábbeli. A folyamat a felsőrész elkészítésével kezdődik. Ezután készülnek el a cipő rejtett alkatrészei: az orrmerevítő, a kéregerősítés és az oldalerősítők, amelyek biztosítják a megfelelő tartást. A mester minden egyes bőrdarabot kézzel vékonyít el, hogy az átmenetek a kész cipőben láthatatlanok maradjanak. A következő fontos lépés a varratfal kialakítása és a speciális, kézzel sodort fonalak elkészítése. Egyetlen cipő körbevarrásához körülbelül két méternyi fonal szükséges, amelyet hat-nyolc szálból sodor össze. Ezt követi az egyik legnagyobb szakértelmet igénylő munkafázis, a fárahúzás.

„Talán ez az egyik legprecízebb művelet. Itt már nem lehet hibázni. A felsőrésznek tökéletesen kell felvennie a kaptafa formáját, minden ráncot ki kell dolgozni. Ha valami nem pontos, az a kész cipőn is látszani fog” – mondja a mester.

A hagyományos technológia során a felsőrészt, a rámát és a talpszerkezetet kézzel varrják össze. A bőrtalp felhelyezése, a sarok építése, a talpköz kitöltése és az utolsó simítások után nyeri el végleges formáját a cipő.

Egy eltűnőben lévő mesterség utolsó képviselői között

A cipőkészítés egykor megbecsült és keresett szakma volt, ma azonban egyre kevesebben választják hivatásuknak. László 1995-ben végzett és emlékei szerint már akkor is az utolsó évfolyamok egyikéhez tartozott.

„Utánam talán még két osztály volt, aztán gyakorlatilag megszűnt az oktatás. Ez a szakma egyszerűen eltűnt a képzési rendszerből” – fogalmaz.

Ennek ellenére nem gondolkodik pályamódosításon. Ameddig tudja, csinálni fogja, ezt határozottan állítja. A családi hagyomány folytatása azonban egyelőre kérdéses. Tizenhárom éves fia még nem mutat akkora érdeklődést a mesterség iránt, mint annak idején ő maga.

Nem luxus, hanem hosszú távú gondolkodás

Bár sokan a kézzel készített cipőket luxuscikknek tartják, Bors László szerint ez téves megközelítés. Készített már cipőt üzletembereknek és olyan kétkezi munkásoknak is, akik egyszerűen csak szerettek volna egy igazán jó minőségű lábbelit.

„Nem csak kiváltságosoknak készítek cipőt. Bárki bejöhet hozzám, én igyekszem olyan cipőt készíteni, ami a legjobban megfelel neki” – hangsúlyozza.

Szerinte a legfontosabb érték a tartósság. Amennyiben megfelelően bánunk a termékkel, ápoljuk és gondozzuk, akkor hosszú éveken, akár évtizedeken át kifogástalan állapotban maradhat. 

„Itt a hosszú távú gondolkodás a lényeg. Talán ma ez egy kicsit kiment a divatból, de én továbbra is hiszek benne” – vallja.

A klasszikus bőrcipők mára talán háttérbe szorultak a változó divatirányzatok mellett, de László szerint a valódi értékek nem vesznek el. Műhelyében minden párban ott van három generáció tudása, a kézi munka precizitása és egy olyan mesterség szeretete, amelyet mára itthon oly kevesen művelnek.

Forrás: Árvay-Szöke Nóra, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.