Egy nulladik generációs tehéntartó és sajtkészítő

Korosa András jersey teheneket tart, és több mint tíz éven keresztül sajtokat készített. A történet érdekessége, hogy most egy olyan sajtkészítővel beszélgetek, aki jelenleg nem gyárt sajtot. Hogy miért teszem ezt mégis? Azért, mert az ő egyedi története számos tanulságot és sok megfontolásra alkalmas ötletet rejt magában. 

Saját megfogalmazása szerint ő valójában egy műfalusi. Hogy ez mit jelent, miért hagyott fel a sajtkészítéssel és hol tart ma, mindjárt ki fog derülni.

– Városi srác voltam, aki élte a fiatalok életét Keszthelyen, és mind a mai napig sokan csodálkoznak azon, hogy még mindig kitartok vidéken az állattartás mellett. Ehhez azért az is kellett, hogy az ifjonti hév csökkenjen bennem, ez úgy harmincéves koromra jött el – kezdi történetét Korosa András.

Szállodavezetőként és vezető recepciósként hotelekben dolgozott, és egy idő után érezte, másként képzeli el a vendéglátást, mint a tulajdonosok. Akkoriban Hévízen volt a munkahelye és vidékre vágyott, így esett a választás a közeli, gyönyörű fekvésű Nemesbükre.

– Azt tapasztalom, hogy van egy érdekes folyamat, miszerint a vidéken élők a városba vágynak, és ott ne legyen se kert, se állat, a városiakban pedig van egyféle vidéki romantika, hogy kakasszóra ébredjenek. Na, ez voltam én – amivel rávilágít arra, hogy miért is nevezi magát műfalusinak.

Igaz, az eltelt években bizonyította, hogy nagyon is beilleszkedett a vidéki életformába, teheneket tart és fej, tud sajtot készíteni is. Megjegyzi, amíg idáig elért, elég sok buktatón kellett keresztülmennie, mert ő egy nulladik generációs gazda, aki soha nem tapasztalta meg, hogyan működik egy gazdaság, nem örökölt efféle tudást és nem is ebben képezte magát, így mindent a saját kárán tanult meg.

Amikor kiköltözött egy kis családi házba Nemesbükre, a kertben elszaporodtak a spanyolcsigák. Elhatározta, hogy beszerez néhány futókacsát ellenük, és kapott hozzá két tyúkot is. Valójában a pár friss tojás élménye indította el az állattartás útján.

– Az első langyos tojást még szalaggal is átkötöttem, ahogyan ez egy műfalusitól elvárható – mondja nevetve.

A futókacsákat elkezdte szaporítani, keltette a tojásokat, ami egészen jó kiegészítő tevékenységnek bizonyult a szállodai munka mellett. Aztán jöttek a pofonok, a legnagyobb valami ragadozótól származott, amelyik hatvan kacsával végzett.

– Ekkor azt mondtam, olyan állatot akarok, amit nem visz el a róka, nem fojt meg a nyest. Két kecske lépett a baromfik helyébe, de a pályafutásuk két napig tartott. Amikor lelegelték a díszkertet, menniük kellett. Ezután suffolk birkák következtek, közülük az egyiket sajnos sikerült halálra etetnem – sorolja a nehézségeket. Aztán lett 12 darab rackajuh.

Belép a képbe a Kistermelők Lapja

– Már voltak juhaim, és ettől azt gondoltam, hogy én már kistermelő vagyok, ezért előfizettem a Kistermelők Lapjára. Itt olvastam egy cikket egy sajtkészítőről, aki jersey teheneket tartott, és bemutatták a fajtát is. Szerelem volt első látásra, abban a pillanatban elhatároztam, hogy nekem ilyen kell. Eladtam a rackákat, és Túrkevén, a Középtiszai Mezőgazdasági Zrt. tejelő tehenészetében találtam megfelelő előhasi üszőt, ő volt Boróka, aki azóta is itt van köztünk.

Az ellésig volt még pár hónap, ami a tehéntartás tanulmányozásával telt el, volt minek utánanéznie, hiszen András addig egyetlen tehenet sem fejt még meg, hogy csak egy momentumot említsünk. Megszületett Bíborka, akit Boriska, majd Borika követett. András a mai napig mindegyik tehénnek nevet ad, és mindegyik B-vel kezdődik. Még ekkor sem voltak különösebb tervei a tehénnel, csak egy romantikus kép élt benne, hogy lesz egy istálló, virít rajta muskátli és kinéz a tehén az ajtón.

– Gyorsan rájöttem, hogy túl sok a tej a kávéhoz, ezért felvetődött a sajtkészítés ötlete. Kipróbáltuk, de csak a családdal – meséli a kezdeteteket. Aztán ahogy lenni szokott, kaptak belőle a barátok, egyre többeknek ízlett, szerettek volna rendszeresen hozzájutni.

Akkor már tudatosabban gondolt arra, hogy komolyan kellene a sajtkészítést venni, és tíz évvel ezelőtt egy sajtkészítőnél elsajátította az alapokat.

Később többször járt Németországban egy elismert sajtmester kurzusaira. Egy újabb vásárlás után már három tehén adta a tejet, ez viszont válaszút elé állította: szálloda vagy tehenek.

Az utóbbi mellett döntött, ami újabb problémákat vetett fel. Kérdés volt, hogy hány állat és mennyi sajt kell ahhoz, hogy eltartsa a családot, hogyan kell működtetni a vállalkozást és még sorolhatnánk az ezzel járó teendőket.

– Belevágtam, hoztam még tíz darab előhasi üszőt. Na, például ez sem lett átgondolva, hogy pár hónap után pont a duplájára fog szaporodni a létszám, sőt, hogy egyszerre fognak elleni, és hamar 140 liter tejet kell egyszerre feldolgozni. – Azt mondja, itt erősen érzete egy gazdaságban jártas családi háttér hiányát, mert akkor tudta volna, hogy ezt szép fokozatosan kell felépíteni.

– Akkor azt gondoltam, hogy lesz majd egy ember az állatok mellett és egy másik a sajtoknál, aki segít nekem, de hamar rájöttem, hogy ez sem ennyire egyszerű. Visszagondolva az első négy évre, ezt az időszakot folyamatos problémaként éltem meg. – Volt, hogy 35 tehenet tartott és fejt. Ekkor azt érezte, hogy saját maga rabszolgája, nem élvezi ezt a munkát, és elveszett a vidéki élet sava-borsa.

Fogadj örökbe egy tehenet

A rengeteg munka közben azért a korábbi vendéglátós nem veszett ki belőle, azon gondolkodott, hogyan lehetne a vevőket közelebb hozni a sajtokhoz. Az Alpokban minden évben látványos és tradicionális fesztivállal ünneplik meg azt a napot, amikor ősszel a hegyi legelőkről behajtják az állatokat, amelyen rengeteg látogató vesz részt.

Egy alkalommal, amikor részt vett az eseményen, megfogalmazódott benne, hogy Nemesbükön is lehetne hasonló kis ünnepséget tartani például tavasszal, amikor felhajtják az állatokat a legelőre.

Kolompokkal feldíszítette a teheneket, és végighajtották őket a falun a legelőre. A látványossághoz tartozott egy sajtfesztivál, gazdaságlátogatás és más programok is.

Az ötlet gazdasági haszna az volt, hogy azon a napon annyi sajtot adtak el, amennyi három hónap alatt szokott elfogyni. Ekkorra már letisztult a kínálat is, csak magas minőségű, 4-5 hónapos, érlelt, félkemény sajtokat készített különböző ízesítésekben. A hat év alatt egyre többen ismerték meg a Korosajt Műhely fesztiválját, aminek a Covid19-járvány vetett véget.

A koronavírus-járvány alatti lezárásokkal megszűntek az értékesítési csatornák, az állatokat viszont minden nap el kellett látni, és Korosa András egy egészen különleges dolgot talált ki. A közösségi csatornán meghirdette, hogy örökbe lehet fogadni az állatokat: Borcsát, Blankát, Böbét, Bóbitát, Barbarát, Birset, Bodzát, Búzát, Berkenyét és az összes többi B-betűs tehenet. Az örökbefogadók szponzorálják az állat etetését egy évig, az összeget pedig sajtra válthatják.

– Valójában előre generáltam magamnak a sajtfogyasztást, azt gondoltam, éves sajtmennyiségig mehetünk el az örökbefogadással – magyarázza a felépített rendszert. Akkor 18 tehén volt a gazdaságban, volt olyan kedvenc, akit többen is örökbe fogadtak. Bevallja, hogy nem mindig a gazdaságosság vezérli, minden állatot megtart, elve szerint egyet sem küld vágóhídra, addig maradnak a gazdaságban, amíg élnek, Bodza például 19 évesen pusztult el.

Őt akkor többen is örökbe fogadták, éppen azért, hogy ne kelljen levágni, mások pedig azért csatlakoztak a szponzorációs programhoz, hogy András ne hagyja abba a sajtkészítést. Hiszen erre az időre már profi sajtkészítővé vált, a magas minőségű termékeit egyre szélesebb körben ismerték és vásárolták. Az az év arról szólt, hogy sajtot készítettek, és ellátták velük az örökbefogadó „szülőket”, ezzel a kreatív módszerrel oldotta meg a gazdaság és család fenntartását a váratlan helyzetben.

Volt ennek egy másik vetülete is, a lezárások alatt sokan szenvedtek attól, hogy megszűnt a közösségi élet, de hétvégén, a mezőn meg lehetett látogatni az örökbefogadott teheneket, sőt meg is lehetett simogatni és etetni őket – akkor sokan éltek ezzel a lehetőséggel.

Ekkor volt idő arra is, hogy átgondolja a családi gazdaság helyzetét, meghatározza, mi az az állatlétszám és sajtmennyiség, amit a család el tud látni és kézben tud tartani alkalmazottak nélkül. A matematika szerint ez hat tejelő tehenet jelentett.

Amit átírt a száj- és körömfájásjárvány

Nemesbük hihetetlenül hosszú település, Hévíztől mindössze pár kilométerre, festői természeti környezetben található. András, aki a vendéglátásban és idegenforgalomban is jártas, igyekszik ezt az adottságot kihasználni. Úgynevezett Mezítlábas tábor szervezésébe kezdett, nyaranta gyerekek mehetnek hozzájuk, megtanítják őket az állatok etetésére, megismerkedhetnek a fejéssel, a sajtkészítés rejtelmeivel.

Eleinte az „örökbefogadók” gyerekeinek találták ki ezt a lehetőséget, de később egyre több szülő is csatlakozott hozzájuk, akik nyaranta egy glamping sátorban az állatok közelében tölthetik a napokat. A sátor már szálláshelyként működik, amit bárki igénybe vehet.

A kezdetekben is érezte, hogy több lábon kell állni, kiegészíteni az állattartást és sajtkészítést más tevékenységgel.

– Hogy ez mennyire jó döntés volt, az a mostani ragadós száj- és körömfájásjárvány idején bizonyosodott be. Átgondoltam, hogy mi nem viselnénk el, ha le kellene ölni az állatokat, a mi gazdaságunkban ők családtagok, akiket a nevükön szólítunk, akikhez érzelmileg is kötődünk. Ezért azt gondoltam, nem kockáztatok, bezártam a sajtüzemet, a tejet elapasztottam, a gazdaságlátogatást megszüntettük.

Arra nem számított, hogy a járvány gyors lefolyású lesz, ha lehetett volna előre látni, akkor nem biztos, hogy meghozza ezt a döntést. András újra munkát vállalt, hogy biztosítsa a takarmányt a teheneknek. Azt mondja, eddig a tehenek tartották el őt, most ő tartja el a „lányokat”, mert megérdemlik. Azt tervezi, tavasszal, az ellések után megpróbálja ott folytatni a sajtkészítést, ahol abbahagyta.

Forrás: Sárközi Judit,Kistermelők Lapja