Önellátás egy bolygódarabkán
Van, akinél a fenntartható életmód divat, Vészity Katalinnál azonban életforma. Gyerekkora óta természetes közeg számára a kert és az önellátás mindennapi gyakorlata, amely mára tudatos szemléletté és hivatássá formálódott. Amit ma környezeti nevelőként képvisel, azt hosszú évek tapasztalata, családi öröksége és saját megélt útja hitelesíti.
Nagykörűben született meg vállalkozása, a Bolygódarabka, ahol házi portékáival, programjaival és tudásátadásával bizonyítja: a fenntarthatóság nem lemondás, hanem ajándék.
Hosszú út vezetett a Bolygódarabkáig, Vészity Kata megosztotta ennek az útnak a személyes történetét.
– A családomban az önellátás mindig is természetes életforma volt. Nagyszüleim és szüleim is gazdálkodtak, saját maguk termelték meg az élelmiszereik nagy részét, én pedig ebben nőttem fel. Környezeti nevelőként ez a szemlélet a hivatásommá vált. Amikor vidékre költöztünk férjemmel, tudatosan a fenntartható, természetközeli életformát választottuk, amelynek részeként Rákóczifalván létrehoztuk a Csigaporta ökobázist – otthonként, gazdaságként és szemléletformáló térként egyaránt.
A kistermelői út nem tudatos üzleti döntésből született, hanem a Covid-járvány kényszerhelyzetéből: hirtelen megszűntek az iskolai programok és foglalkozások.
Ebben az időszakban hoztuk létre a Szolnoki Kosárközösséget, amelyhez önkéntesként, vásárlóként és termelőként is csatlakoztam, és ahol mindazt, amit addig a családunk asztalára termeltünk, megoszthattam másokkal. A kosárközösség számomra bizonyíték volt arra, hogy a rövid ellátási lánc nemcsak működik, hanem bizalomra és közösségi együttműködésre épül. A járvány után visszatérhettem a környezeti neveléshez és a nemzetközi projektekhez, a termelői szerep pedig fokozatosan háttérbe szorult, de a közösség hiánya továbbra is érezhető maradt az életemben. Ezzel párhuzamosan egy régi gondolat is újra felbukkant bennem, amely az oszkói Gyüttment Fesztiválon kapott végleges formát. Tízéves fiam, Bendegúz fogalmazta meg azt az egyszerű, mégis irányt mutató gondolatot, hogy ha valakinek kertje van, akkor az övé egy darabka a bolygóból, amire vigyázhat. Ez ihlette a Bolygódarabka nevét és alapfilozófiáját, és vezetett el az Alföldre, Nagykörűbe. Itt erdőt vásároltunk és erdőáldással vettük birtokba azt a teret, amely nemcsak otthonként, hanem közösségi helyszínként is szolgál.
A jurta, a hely szíve programtérként működik, napelemmel, fűthető, szigetüzemű rendszerrel, ahol iskolai, alternatív és önkéntes programok zajlanak. A Bolygódarabka tudatosan, visszafogott beavatkozásokkal épül, célja nem a birtoklás, hanem hogy ember és természet újra kapcsolódhasson egymáshoz.
A környezeti nevelés továbbra is elsődleges tevékenység, a termékek előállítása pedig a család új lendületével – a húgom, Vészity Panni beköltözésével – indult újra, így a kistermelői portékák és a közösségi élmények egyaránt élnek a helyen.
A Bolygódarabka termékei a természet közelségét és a házi készítés örömét hozzák el a mindennapokba.
– Termékeink kistermelői szemlélettel, nagy részben saját termésből, kis részben megbízható kistermelőktől származó alapanyagokból készülnek. Fontos a fenntarthatóság, a szezonális gazdálkodás és a természetes ízvilág. Termékpalettánkon megtalálhatók gyümölcskrémek, házi szörpök, méz, méhészeti termékek, tojás, zöldségkrémek és a Panni által megálmodott különleges berzekek (a berzek egyfajta fűszeres, chutney-/lekvárszerű termék – a szerk). A Bolygódarabka gyümölcskrémjei nem klasszikus lekvárok: a gyümölcsöt sütőben karamellizáljuk, majd turmixoljuk, így az íz intenzív, az állag selymesen krémes lesz. Édesítésre kizárólag mézet használunk. A legnépszerűbb az almakrém, de készítünk körtekrémet is, és szezonálisan bővül a kínálat. Az almakrém receptje a nagymamám emlékét őrzi: a sparhelt melletti kisszéket, az almás pite illatát, a közösen töltött idő lassúságát és azt az önzetlen szeretetet, amely minden üveg mögött ott van. Számomra ez nemcsak egy termék, hanem egy megélt emlék továbbadása.
Szörpjeink közül nagy kedvenc a zsályaszörp és a Mézes mese, az alma-méz alapú fűszeres szörp. Házi tojásainkat az év miden időszakában keresik, különlegességünk a zöld héjú tojás.
Szezonális zöldségkrémeket és paprikarelisht is készítünk. Utóbbi receptjét Szerbiában tanultam. Gyümölcsöt, zöldséget és hagymát ötvöző, kreatív krémjeink Panni receptjei alapján állnak össze, melyekből nem tudunk eleget készíteni. Kínálatunk sorát saját mézből és tojásból sütött kekszek zárják, köztük a különösen kedvelt mézes-gyömbéres változattal, amely napokig megőrzi frissességét.
Vészity Katalin gyakran úgy fogalmaz: a Bolygódarabka kis portékái valójában időt ajándékoznak.
– Civil szervezeti munkatársként és édesanyaként tudom, hogy az idő a legnagyobb érték, ezért termékeimet úgy alkottam meg, hogy gyorsan és sokoldalúan használhatók legyenek. Az almakrém pillanatok alatt levesalappá válik, a berzekekből egytálétel is pillanatok alatt összeáll: főtt csicseriborsóra, kuszkuszra vagy rizsre téve, egy kis tejszínnel megbolondítva kész a laktató fogás. A relish pedig nemcsak szendvicskrémként működik, hanem levesként is: egy kevés növényi tejjel felöntve igazi közösségi kedvenc lett.
Szezonálisan sütőtökkrém, paradicsomszósz és almatöltelék egészíti ki a kínálatot – mind azért, hogy a konyhai előkészületek rövidüljenek, és a hétköznapok egyszerűbbé váljanak.
A Bolygódarabka termékei nem érhetőek el hagyományos bolti forgalomban, hanem tudatosan kialakított, közösségi alapú csatornákon keresztül. A portékák főként a Szolnoki Kosárközösségben, a Kata által megálmodott Alföldi Pakk rendszerében, valamint a nagykörűi termelői piacon vásárolhatók meg.
– Az Alföldi Pakk heti ritmusban működik: pénteken küldöm ki a rendelőfelületet, a csomagok pedig a hét közepén vehetők át Budapesten. A válogatás elsősorban a Bolygódarabka termékeiből áll, időnként más helyi kistermelők portékáival kiegészülve, az együttműködés és a helyi értékek bemutatása jegyében. Másik fontos csatorna számomra a nagykörűi termelői piac, amely elsősorban élmény- és turisztikai tér. Ide az ország különböző pontjairól érkeznek látogatók, kifejezetten a piacnapok hangulata és a kézműves portékák miatt. Ez megerősít abban, hogy a személyes jelenlétnek és a történeteknek legalább akkora erejük van, mint maguknak a termékeknek.
Vészity Katalin tapasztalatai szerint a házilag készült, természetes, egészséges termékek iránti kereslet folyamatosan nő.
– Az embereknek a minőség, a megbízhatóság és a személyes kapcsolat egyre fontosabbá válik. A termelői közösségekben a vásárlás sosem pusztán tranzakció. A találkozás, a közvetlenség legalább akkora érték.
A kosárközösségben például nem csak lerakjuk a termékeket: beszélgetünk arról is, mit szeretnének a vásárlók, így a kínálat folyamatosan, organikusan igazodik a valós szükségletekhez. Az ár-érték arány tekintetében is azt látom, hogy egyre inkább a termelői portékák kerülnek előtérbe.
Sok vásárló ma már érzi: a termelői áruk nemcsak jobbak, hanem hosszú távon megfizethetőbbek is.
Vészity Katalin számára a tudásátadás természetes. A Bolygódarabka jövője így nemcsak új termékekről szól, hanem arról, hogy a tudás, az élmény és a közösség is tovább éljen.
– Az első nagy fejlesztés a területünkön megvalósuló workshopok köré szerveződik. A tisztáson épülő kültéri konyha már félig kész, és az a célom, hogy a látogatók közösen főzzenek, élményeket gyűjtsenek, és hazavigyék a saját készítésű portékát. A korábbi, csigaportai „lecsó- és lekvárnapok” inspirálnak: élményfőzések, kamratöltő napok, ahol a résztvevők nemcsak üvegeket visznek haza, hanem tudást és közösségi élményt is. A másik fejlesztési irány az online tér felé mutat: egy barátnőmmel közösen, az ő online akadémiáján keresztül szeretném elérhetővé tenni a berzekkészítés tudományát is. Így azok is tanulhatnak, akik nem tudnak ideutazni, és a receptek nem titokként, hanem megosztásra érdemes értékként válnak elérhetővé.
Forrás: Rostási Nikolett, Magyar Mezőgazdaság

